Édesnanya Te is bizonytalan vagy miből itasd a babádat?


Ahhoz, hogy pontos választ adjak neked a fenti kérdésre, muszáj kicsit távolabbról kezdenem. Én se hinnék egy "jött-ment", ki tudja honnan származó "valakinek" anélkül, ha nem ismerném kicsit közelebbről. Így először is bemutatkoznék neked.

Ki is vagyok én?

Gelencsér Katalinnak hívnak. Én vagyok a Mom's Time közösség ötletadója. A közösségé, amit a párommal, Káli Gáborral azért hoztunk létre, hogy  a kisgyermekkel rendelkező édesanyák életét - pontosan olyat mint a Tied is - könnyebbé és egyszerűbbé tegyük. Azokét, akik valóban vágynak erre.

Azok az információk, tanácsok amiket adunk kivétel nélkül gyerekorvosok, egészségügyi szakemberek igazolható ajánlásával tesszük. Sok-sok idő munkája van benne, amit szeretnénk neked megspórolni.

Nehogy azt hidd, hogy a levegőbe beszélünk. Nekünk is van egy Szofi nevű kislányunk, akivel MINDENT amit ajánlunk, javaslunk, végigcsináltunk a gyakorlatban.

A célunk, hogy, a sok-sok interneten található "blabla" helyett valódi, gyakorlatias segítséget kapj a babád fejlődése szempontjából számos kiemelten fontos kérdésben. Ráadásul azok megvalósítását a lehető leggyorsabban és legkönnyebben tudd véghezvinni.

Most pedig had mondjam el neked az én kis sztorimat, aminek a végén pontos és egzakt választ fogsz kapni arra milyen ivó/etető alkalmasság árt és mi használ legjobban a baba fejlődésének.

Hogy miért mesélem el az én kis történetemet?

 Azért, hogy minden édesanya erőt merítsen belőle és higgyen magában. Elhiggye, hogy nincs lehetetlen…

Már több, mint két éve, hogy egy csodálatos kisangyallal, pici Szofival telnek a mindennapjaim. Mielőtt a kislányom megszületett volna, vállalkozóként dolgoztam, egy reklámajándák tárgyakat forgalmazó kis cégem volt. Amint világra jött, sokkal fontosabb és felelősségteljesebb munkám lett, anya lettem, napi 24 órában…

Én az a típus vagyok, aki szereti a maximumot nyújtani a munkában. De mindezt úgy, hogy a baba legyen az első, nagyon nehéz feladat. Márpedig az, hogy nálam Szofi minden egyéb dolog felett áll, az sosem volt kérdés.

Az én drága kislányom egy bájos angyal, viszont párosul hozzá egy nagyon erős akarat. Ez azt eredményezi, hogy nem egyszerű baba, maximálisan lefoglalja minden időmet.

Az elmúlt kb. 24 hónapban nem aludtam át még egyetlen egy éjszakát sem, de nem bánom, mert tudom, hogy egyszer majd azt fogom kívánni, bárcsak még mindig pici baba lenne...

Az ivás problémája

Az egyik legnagyobb problémánk az ivással volt, mert Szofi nem fogadot  el semmiből sem innivalót.

És a semmibőlt szó szerint kell érteni. Szerencsére bőven volt tejem, így ez sokáig nem jelentett gondot, de amikor elkezdődött a hozzátáplálás, akkor bizony súlyos problémát okozott.

Bármit vettem neki, legyen az:

  •  cumisüveg,
  • csőrös pohár,
  • csőrnélküli pohár,
  • kiboríthatatlan pohár,

semmi nem kellett neki. Néha már úgy éreztem, hogy felesleges bármit elé tennem, mert a vége úgyis az lesz, hogy ellöki a kezemből.

Rengeteget böngésztem az internetet, hogy megoldást találjak. Fórumokat nézegettem, orvosi cikkeket, szakemberek véleményét olvasgattam . De az ott talált információk inkább felzaklattak, mintsem megoldást és megnyugvást találtam volna bennük.

A legtöbb arról szólt, hogy a jelenleg hatályos, hivatalos egészségügyi állásfoglalás szerint a cumisüvegek elnyújtott használata (tehát féléves kor utáni) kifejezetten káros a babákra.

  • A szogorú EU szabályozás mellett még mindig  sok olyan van, amiből szivárog a biszfenoé-A vegyület, ami egy méreg,
  • hozzájárulhatnak a későbbi egészségügyi problémákhoz (cukorbetegség),
  • kétszer gyorsabban merülnek ki a születéskor rendelkezésre álló vastartalékok,
  • stb.

Nagyon elkeseredett voltam. Muszáj volt Szofinak innia valamiből, még akkor is, ha arról a valamiről számtalan rosszat olvastam. Náha úgy éreztem, hogy ez a kettősség megőrjít...

Nem volt alternatíva, hiszen a csőrös poharak, csőrnélküli poharak, kiboríthatatlan poharak mind-mind egy-egy jó marketingfogással létrehozott "ál cümisüvegek" voltak, ugyan azokkal a negatívumokkal.. De tök mindegy is volt, mert semmiből nem akart inni.

Nem adhattam fel

De nem adtam fel és megállás nélkül kutakodtam, bízva valamilyen külső "csodában". Egyszercsak rátaláltam egy pohárra, amiről soha életemben nem hallottam azelőtt. A dolog érdekessége az volt, hogy a céget magát korábban ismertem már, sőt forgalmaztam is egy terméküket idehaza, de fel sem merült bennem, hogy bármilyen baba-gyerek poharat is gyártanak. Régi, jónevű, rengeteg vásárlói pozitív visszajelzéssel és valós egészségügyi szakértői véleménnyel rendlekző skót vállalat volt, akik magas minőségű, de teljesen elfogadható árú termékeket gyártanak gyerekeknek - mint kiderült - az egész világon. Ráadásul több, mint 90 éve. 

És ha mindez nem lett volna elég az interneten utánanézve annyi pozitív szakorvosi véleményt találtam a termékről, ami kétséget sem hagyott afelől, hogy ki kell próbálnom. Gyakorlatilag nem volt róla negatív egészségügyi vélemény, csak dícsérték:

  • 100%-osan mentes az összes károsanyagtól,
  • mentes a cumisüvegek és itatópoharak ÖSSZES káros hatásától,
  • használatával a beszédfejlődési problémák megszünnek,
  • nem a reklámok szülték, egészségügyi szakemberek alkották meg,
  • úgy tanul meg egyszerűen és gyorsan inni belőle a baba, hogy a későbbiekben semmilyen problémája nem lesz a normál pohárra történő átállásra,
  • ráadásul nagymértékben hozzásegíti a kisgyerkeet a szabályos, fogszabályzómentes fogsorhoz.

Megrendletem

Nagyon izgatott voltam amikor megérkezett és alig vártam, hogy kipróbálhassam. Kibontottam a védőcsomagolást. A termék maga egy visszazárható (milyen praktikus) izléses zacskóban érkezett. Ahogy széthúztam a zacskó cipzárját és megfogtam a poharat, kétséget sem hagyott afelől, hogy nagyon magas minőségről van szó. Alig vártam, hogy odaadjam Szofinak.

Szofi kipróbálta

Bár hihetetlenül hangzik, de a kisasszony azonnal megszerette. Tudom, ez most olyan mint egy lagymatag reklámszöveg, pedig ez a színtiszta igazság. Ha a történet előtt valaki ezt meséli nekem, biztos hitetlenkedve fogadom. Dehát olyannyira így történt. hogy Szofi a mai napig csak ebből hajlandó inni.

Most visszanézve, hálás lehetek az én pici lányomnak, amiért ilyen makacs volt és ennyire ragaszkodott ehhez a pohárhoz. 

De miért is?

Egyik este leültem, hogy rendlejek még két poharat Szofinak (hiszen külön pohárból akartam adni neki a tejet/tápot, külön a teát és külön a vizet) és minden egy csapásra megváltozott!

Rendeltem volna a plusz két poharat, de rá kellett jönnöm, hogy Magyaroszágon nem lehet kapni egyáltalán.
Kétségbe esetem, és nem értettem, hogy miért? Elkezdtem kutatni a pohár után, hogy bárhonnét is, de rendleni tudjak.
Valójában ekkor döbbentem rá, hogy milyen csiszolatlan gyámántra akadtam. Eddig csak a szimpla szerencsének tudtam be, hogy Szofi végre hajlandó volt valamiből inni, de most egész más megvilágításba helyeződtek a dolgok.

A pohár, amiből az én pici lányom ivott és imádtuk, nem csak egy sima műanyag pohár, hanem sokkal több annál. Beleástam magam a témába, „faltam” a külföldi cikkeket. Egyre jobban éreztem úgy, hogy megtaláltam azt, amivel foglalkozni akarok, amit szenvedéllyel tudok csinálni. Hiszen 100%-osan hiszek benne, bizonyított és tudom, hogy jót adok az édesanyáknak vele…
Nagyon izgatott voltam, és azonnal írtam a cégnek, akit ismertem is már a másik termékem (egy fogzássegítő, fájdalomcsillapító keksz-rágóka) hogy mennyire „elvarázsolt” a pohár, és forgalmazni szeretném hazánkban ha hozzájárulnak.
A válsz egyenesen az ügyvezetőtől jött, aki pontosan tudta, hogy ki vagyok és megerősített, hogy igen, ez az én utam! Hozzátette, hogy a keksz-rágóka mellett a pohár a másik sláger termékük, ami annyi nemzetközi hivatalos díjazást kap és kapott (2017-ben, 2018-ban), hogy nem győznek eleget gyártani belőle. Azért is volt boldog, hogy rajtam keresztül végre Magyarországra is eljut hivatalosan. A cég maga, egy 90 éves családias cég, aminek az elsődleges célja nem a profit szerzés és az, hogy uralja a „világot” hanem az önzetlen segítés, ami nagyon ritka kincs a mai világban. Persze, pénzt keresnek, de ne mindegy, hogy hogyan és mivel. Valódi értéket adnak, ami igazolhatóan hasznos. Ez nagyon fontos volt nekem!

Aláírattak velem jó sok papírt, ellemnőriztek hegyiről-tövire ismét és a végén megkaptam a hivatalos hozzájárulásukat. Én lettem a magyarországi hivatalos viszonteladójuk.


Mi van most?

Ennek most már több éve, rengeteg poharat adtam el, adok el folyamatosan. A legjobb mégis az egészben az, hogy folyamatosan kapom az édesanyáktól a köszönő leveleket.  Minden egyes ilyen levél megerősít abban, hogy jó utat választottam, hiszen mindig is abban hittem, hogy ha az ember valós értéket árul, az nem végződhet kudarccal.  Ha pedig mindezt kisbabáknak árulja, akkor ez az egész hatványozottan igaz, pláne, hogy a saját kislányom volt az első akin kipróbáltam.

Ha érdkel mi ez a pohár és szeretnél róla sokkal több mindent megtudni, akkor klikkelj ide most:

https://momstimeapp.com/magyar/pohar



Ha bármilyen további kérdésed van keress minket bizalommal a hello@kaligabor.hu címen.
48 órán belül válaszolunk akkor is ha az hétvége vagy ünnepnap, mert fontos vagy nekünk és nem csak üres szavakkal 😊.

Üdvözlettel:
Gelencsér Katalin
a Mom's Time ötletadója
hello@kaligabor.hu
www.momstimeapp.com